Csunderlik Peti versei

Kérlek, engedd, hogy beléd másszak,
Tárd ki előttem szárnyasoltár-méhed,
Csakhogy megehessem hízó rákod,
Mielőtt még az zabál föl téged.

Lazulj el hát, csukd be szemed,
Aztán gondolj valami nagyon szépre;
Fájni fog, de ki kell harapni, mert
Áthúzódik agyra, májra, tüdőre, lépre.

Meg kell hát óvjalak mohó sejtjeidtől,
Te viaszarcú, vérző-hányó kedves;
Mert rákod oly gyilkosan kíván,
Akár egy sérült kamasz-szerelmes.

Ki úgy szereti kedvesét, hogy végül
Inkább megöli egy elhagyatott helyen,
Kitépi a szívét, majd megeszi, hogy
Mindörökre csak az övé legyen.

S miként azok szerelmük szívét, úgy
Falná föl tested lassan-kéjesen a rák;
De ne félj, én megvédlek magadtól
Te pipacsok közt nyíló mák.

Kiharapom belőled az ezerfejű gonoszt,
S szentelt nyállal kenem be a helyét,
Aztán testedbe úgy zárom be magam,
Akár szürkébe a fehért és a feketét.

Beléd költözöm, nem hagylak el soha;
Hófehérre meszelem méhed falát,
Aztán halhatatlanná teszlek, mert
Ráfestem az Utolsó Vacsorát.